A pólódra koponyát tettél
a bárban lenn jól nekem estél:
hogy most mondjam csak el, velem ma mit tett ő,
és szaglásztál; milyen nyom lelhető.
Mert az én fiúm te vagy:
van, mitől elszáll az agy.
Bánom én, hadd légy az úr,
a népet nyírd, mint Roger Moore!
Elárultam én
a saját életem.
Te tudtad, hogy nem vagyok jó –
s kit érdekel, hogy miért nem?!
Ágyamban fenn a régi srác,
fejemben mégis mindig csak te jársz;
nekem ez így persze nem is jó,
ilyenkor hív egy belső szó
futni ki hozzád, chips és pita
„mikor elvettél” – beszélsz és nincs vita –
„semmiféle ő sem lesz többé” –
sírtam utánad a konyha kövén.
Elárultam én
a saját életem.
Te tudtad, hogy nem vagyok jó –
s kit érdekel, hogy miért nem?!
Jamaicai meg spanyol; lehet még
- és mi is – együtt, úgy mint rég,
a kádban ülnék, leülsz mellém,
megnyalod a szád, amíg mosdok én.
Aztán szóltál: a szőnyeg ég,
a gyomrom felfordult, már elég –
s azt már elmosta a feledés,
kinél is volt előbb a kés.
Elárultam én
a saját életem.
Te tudtad, hogy nem vagyok jó –
s kit érdekel, hogy miért nem?!
Elárultam én
a saját életem.
Te tudtad, hogy nem vagyok jó –
s kit érdekel, hogy miért nem?!