Nincs szabadság az üres szemekben,
Az az igazság, mely beszél hozzám.
Nincs mentség a gyávaságra,
Hideg kegyelem vezet engem a fénybe.
Minden vonakodásom, minden gondolatom,
Minden elherdált év így értelmetlen.
Úgy gondolom, hogy érzem,
Kúszom abban és túrom azt,
Mi valaha voltam,
De nincs már belőle semmi.
Esküszöm, hogy utálom,
Elveszítem önmagam ebben a keresésben,
Egyedül te vagy képes kiragadni engem ebből az állapotból!
Milyen mély a halálod? - Milyen végtelen az örökkévalóság?
Milyen mély egy álom? - Mikor ébredsz fel?
Nem maradt bölcsesség, amiben hihetnék,
A vágy még fájón bennem él,
Fekete lélek egy végtelen jégkorszakban,
Forró remény visz minket elképzelésünk felé.
Minden vágyam, minden imám,
Az utolsó kihagyott lehetőség, így minden értelmetlen.
Úgy gondolom, hogy érzem,
Kúszom abban és túrom azt,
Mi valaha voltam,
De nincs már belőle semmi.
Marom magam, míg vérezni nem kezdek
És keresem a jót a semmiben.
Egyedül te vagy képes kiszabadítani ebből az örvényből!
Hallasz? - Ébresztő!
Úgy érzem, alaposan feltérképeztelek/kiismertelek.
Kereslek, hívlak - Mikor ébredsz fel?