Ők Vadrózsának hívnak engem,
De a nevem Eliza Day volt.
Nem tudom, miért hívnak így,
Pedig a nevem Eliza Day volt.
Már az első nap, mikor megláttam, tudtam, hogy ő volt az egyetlen,
A szemembe nézett, és mosolygott.
Az ajkai olyan színűek voltak, mint a rózsa,
Mely a lenn, a folyónál nő, véres és vad.
Mikor kopogott ajtómon és belépett szobámba
Remegésem alábbhagyott biztos ölelésében.
Ő volt az első párom, és gondos kezével
Letörölte könnyeimet, mik arcomon folytak.
Ők Vadrózsának hívnak engem,
De a nevem Eliza Day volt.
Nem tudom, miért hívnak így,
Pedig a nevem Eliza Day volt.
A második napon virágot hoztam neki,
S ő szebb volt, mint bármely nő, akit valaha láttam.
Azt mondtam: "Tudod, hol nőnek a vadrózsák,
Mik oly édesek, vörösek és szabadok?"
A második napon egy szál vörös rózsával jött,
S azt mondta: "Add nekem veszteséged és bánatod."
Én bólintottam, miközben lefeküdtem az ágyra.
"Ha megmutatom a rózsákat, követni fogsz?"
Ők Vadrózsának hívnak engem,
De a nevem Eliza Day volt.
Nem tudom, miért hívnak így,
Pedig a nevem Eliza Day volt.
A harmadik napon elvitt a folyóhoz,
Megmutatta a rózsákat és csókolóztunk.
És az utolsó dolog, amit hallottam, egy elsuttogott szó volt,
Ahogy térdelt fölöttem egy kővel a kezében.
Az utolsó napon elvittem oda, ahol a vadrózsák nőnek.
Feküdt a parton, a szél óvatos volt, mint egy tolvaj.
Búcsúzóul megcsókoltam, s így szóltam: "Minden szépségnek meg kell halnia."
Leütöttem, és egy rózsát tettem fogai közé.
Ők Vadrózsának hívnak engem,
De a nevem Eliza Day volt.
Nem tudom, miért hívnak így,
Pedig a nevem Eliza Day volt.
A nevem Eliza Day volt...
A nevem Eliza Day volt...