Weeping [Hungarian translation]

Ismertem egy férfit, ki félelemben élt

Hatalmas, dühödt félelemben

Mely egyre mélyebben húzódott benne

A háza mögött, egy titkos helyen

Ott rejtőzött démona árnyéka

Mellyel sosem mert szembenézni

Épített egy falat acélból és lángokból

És fegyveres férfiakból, kik megzabolázva tartották

Majd hátralépve, világossá tette

Hogy a rémálom sosem támadhat fel ismét

De a félelem, a tűz és a fegyverek maradtak

Nem számít már, úgyis vége

Azt mondja a világnak, hogy alszik

De ahogy az éjj leszáll

Hallom magányos hangját

Nem üvöltés volt, hanem sírás

Nem üvöltés volt, hanem sírás

Majd egy napon jöttek a szomszédok

Kíváncsiak voltak a füstre és lángokra

Körülállták a falat

De persze nem volt ott semmi látnivaló

- Barátaim, – mondta, – Elértük célunkat

A fenyegetést irányításunk alatt tartjuk

Amíg a béke és rend van uralmon

Addig átkozott legyek, ha látom okát elmagyarázni,

Hogy a félelem, a tűz és a fegyverek mért maradtak

Nem számít már, úgyis vége

Azt mondja a világnak, hogy alszik

De ahogy az éjj leszáll

Hallom magányos hangját

Nem üvöltés volt, hanem sírás

Nem üvöltés volt, hanem sírás

Nem számít már, úgyis vége

Nem számít már, úgyis vége

Nem számít már, úgyis vége

Azt mondja a világnak, hogy alszik

De ahogy az éjj leszáll

Hallom magányos hangját

Nem üvöltés volt, hanem sírás

Nem üvöltés volt, hanem sírás