Hallgassatok rám, rám, a középszerű énekesre
Beszéljetek rólam, a szeretteiteknek, a barátaitoknak
Beszéljetek nekik erről a fekete szemű lányról és az őrült álmáról
Csak történeteket akarok írni, amelyek eljutnak majd hozzátok
Ez minden
íme, íme, íme, íme, ez vagyok én
íme én, annak ellenére, hogy meg vagyok világítva, félek, igen
Ott vagyok a zajban és a csöndben egyaránt
Nézzetek rám, vagy legálábbis arra, ami maradt belőlem
Nézzetek rám, miélőtt megutálom magam
Mit mondhatnék, amit más ajkak nem fognak elmondani?
Kevés ilyen dolog van, de mindent letettem amim van
íme
íme, íme, íme, íme, ez vagyok én
Íme én, annak ellenére, hogy meg vagyok világítva, vége
Ez az én szám, az én siralmam, de ez nem fontos
Íme, íme, íme, íme itt van
Én, az álmom, a vágyam, ahogyan meghalok, ahogyan nevetek
Ott vagyok a zajban és a csöndben egyaránt
Ne menjetek el, könyörgöm sokáig maradjatok
Lehet ez nem fog megmenteni, lehet nem
De nem tudom mit csináljak nélkületek
Szeressetek, ahogyan szeretünk egy barátot aki örökké elment
Szeretve akarok lenni, mert nem tudom szeretni magam
íme, íme, íme, íme, ez vagyok én
Íme én, annak ellenére, hogy meg vagyok világítva, vége
Ott vagyok a zajban és a dühben is
Nézzetek rám végre, és a szemeimbe és a kezeimre
Minden amim van, itt van, ez az én szám, az én siralmam
Íme én, íme én, íme én
Íme
Íme
Íme, íme
íme