És ha egy ének elhagyja az ajkaimat,
Az csak azért van, hogy elkezdj szeretni.
Az éjszakán át és a legvastagabb faágon,
hogy többé ne ismerj félelmet.
Mondj el egy darabka igazságot,
Nézd, hogy a sivatag él,
Teremts egy kis higgadtságot
És nézd, ahogy a fátylak lebegnek
Egy sivatag cementből és aszfaltból
De mégis él, és nyit egy rést
Ami valami újat mutat neked
Hogy a régi dolgok elmúlnak
Akkor is ha a fájdalmaid az égig érnek
És ha egy ének elhagyja az ajkaimat,
Az csak azért van, hogy elkezdj szeretni.
Az éjszakán át és a legvastagabb faágon,
hogy többé ne ismerj félelmet.
Ez a ének csak neked szól
örülök, ha tetszik
mert ez úgy borult rám
mint az éjszaka a földre
Éjszaka vékony ökle
Készen állok az első ütésre!
Én készen állok az első ütésre
és egy vagyok az utolsók közül aki érted sír
A mi homokóránkban az utolsó szem pereg le
Én nyertem és ugyanakkor vesztettem is
De nem akarok enélkül bármit is tenni
Minden az uralmunk alatt marad
És egy maradandó emlék
A nappal és az éjszaka között fekszik a napfelkelte