Egy sárkány a láthatár szürkeségén,
Messze-messze a horizont végén,
Egy gyermek, ki a születés és félelem csodájába kapaszkodik.
Ó, milyen szép is volt,
Csak te és én, messze, túl a tengeren,
A vizek, a lágy mozgás,
A folyamatos ringatózás.
A folyó végén a napnyugta ragyog,
Az élet összes ereklyéje oly régi már,
Itt, fáradt utazó pihentesd meg varázspálcád,
Nyugtasd az úton szemeidet.
Jó utat szerelmem, ideje menned.
Megnéztem fogaidat, megmelengettem lábujjaidat.
A horizonton már látom, jönnek érted!
A sellők kegye, az örök hívogatás,
Láthatod szépségüket egy öreg ember távcsövén át.
Azok a sellők, kiktől elfordulsz, visszaadják könnyeidet.