Egy mély pillantás szembe felfedi mindenem:
Egy kimerült harcos háborgó lelke ez.
’’Megkínozlak’’…Elmúlt érzések tengere,
Teljes káosz dúl megszállt fejemben.
Éjszakánként vágyom, hogy érezzem lehelleted,
És érintésed, akár a halál angyaláé.
Pirkadatkor vad dühöm láncbaver,
S kényszerít, hogy megöljelek.
A lánc megfeszül vérző nyakamon,
Nem adhatok neked mást, csak a fájó ajándékot.
Szürkületben betakarlak szárnyaimmal,
Ígérem, örökké melletted állok majd.
De az éj alkonyán felnevetek,
Míg száztizenhármat vágok testedb
. Hát nem látod, hogy gonosz vagyok? Kétélű tőr,
A örök gyűlölet szülötte, ki az életedre tör.
És kínoz, mint egy rohadt kurvát,
Célja, hogy holtodig sírjál.
Bármit megtennék, hogy enyém légy,
Hisz neved a húsomba vésték
A késsel, melyet most is használnék.
Éjszakánként vágyom lehelletedre,
S te megérintesz, mint halál angyala…
Vad haragom szívembe árad,
S kényszerít, hogy öljelek meg