11 évvel korábban
Az Apa, a briliáns tudós annak szentelte az életét, hogy meglelje a Mindenség Elméletét, az egyenletet, mely teljes egészében leírja és egyesíti az univerzum fizikai erőit. Megszállottan dolgozik rajta éjt nappallá téve, nem törődve a feleségével és introvertált fiával, akinek sokkal nagyobb figyelemre lenne szüksége, mint amennyit ráfordít. Az Anya mindig támogatta a férje tudományos törekvéseit, ám a nyomás, amit speciális gyermekének gondozása igényel, az elkeseredésbe hajszolja.
Apa -
Olyan közel vagyok a megoldáshoz,
Egy kozmikus húrokon csengő káprázatos szimfónia
Érzem pulzálni, vibrálni, csak épp nem érem el
A tér zenéje
Egyetlen mesteri egyenlet
Az apró és a nagyszerű egyesülése
Hallom a hangjegyeket, ám az elrendezés nem helyes
És kétkedni kezdek, de nem adhatom fel, mikor ilyen közel vagyok
Anya -
Nem látod, hogy szükségem van rád odakinn?
És mi van a fiunkkal?
Azt hiszem, rejtőzik benne valami
Milyen titkok nyugszanak... túl, kiüresedett szemein?
Apa -
Sajnálom, ha elhanyagolva érzed magad
De világos, hogy nem tudod megérteni
Tisztában vagyok vele, és ott akarok lenni
Csak szükségem van még egy kis időre, a válasz vakítóan közel van
Anya -
Megpróbálsz elűzni minket
Most, mikor a legnagyobb szükségünk lenne rád?
Azt hiszem, rejtőzik benne valami
Milyen titkok nyugszanak... túl a szemein?