Üdv sötétség, régi barátom
Újra eljöttem hogy beszéljek veled
Mert a látomás csendesen tova tűnik
De itthagyta magvait míg álmodtam
És a látomás amit az elmémbe ültetett
Megmaradt
a csend hangjában
Nyugtalan álomban magamban jártam
a macskaköves sikátorokat
az utcalámpa dicsfénye alatt
A hidegben és nedvességben felhajtottam gallérom
Amikor a szemeimbe döfött a neonfény sugara
ami széthasította az éjt
És megérintette a csend hangját
És a tiszta fényben láttam
tízezernyi embert, talán többet
Emberek beszéltek szó nélkül
Emberek hallgattak hallás nélkül
Emberek dalokat írtak melyeket sohasem osztott hang
Senki sem merte
felkavarni a csend hangját
"Ostobák" mondtam "Hát nem tudjátok
hogy a csend mint rák növekszik.
Halld szavaim amikre taníthatlak
vedd a kezem és talán elérhetlek"
De szavaim mint néma esőcseppek hullottak
és visszhangoztak a csend kútjában
És az emberek hajlongtak és imádkoztak
általuk teremtett neon-istenük előtt
És a jel felvillantotta intését
szavakban amiket formált
És a jel szólt "A próféták szavai
földalattik falára és bérházak udvarára vannak írva
és suttogva a csend hangjában"