The Sound of Silence [Hungarian translation]

Hahó, sötétség, öreg barátom,

jöttem újra beszélgetni veled,

mert álmomban egy látomás megint elültette magjait, puhán lopódzva.

És ez a látomás,

ami az agyamba fészkelte magát,

Ott van még mindig

A csend hangjai közt.

Nyugtalan álmaimban egyedül jártam

Macskaköves, szűk sikátorokban,

egy utcalámpa sápadt fénykörében.

Galléromat feltűrtem a nyirkos szélben,

Ahogy egy neonfény villanás

a szemembe szúrt,

És az éjszakát kettéhasította

Megérintve a csend hangjait.

És láttam ott, a csupasz fényben

Tízezer embert, talán többet is.

Embereket, akik szavak nélkül szóltak.

Akik hallgattak, de nem figyeltek,

Akik soha nem énekelt dalokat írtak,

És közülük senki nem merte

Megzavarni a csend hangjait.

"Bolondok!" mondtam "ti nem tudjátok,

hogy a csend úgy nő, mint a rák,

Halljátok meg, amit nektek tanítok,

Fogjátok a kezem, amit felétek nyújtok."

De a szavaim néma esőcseppekként koppantak,

És visszhangzottak

a csend kútjaiban.

És az emberek leborulva imádták

Az általuk emelt neon istenséget,

És akkor kigyulladt a vészjel,

És megszólalt a figyelmeztető hang,

És azt mondta: "a próféták szava

Ott van az aluljárók falán,

a bérházak udvarán,

Elsuttogva a csend hangjaiban.