Heló sötétség, öreg barátom
Eljöttem újra beszélgetni veled
Mert egy látomás lassan kúszik
Balra vetődik míg aludtam
És a látomás ami az elmémbe vetett
Azóta is marad
Benne a csend hangjai
Nyugtalan álmaimban egyedül sétálok
Szűk macskaköves utcák
Egy utcai lámpa fénye alatt
A gallérom hideg és nyirkos
Mikor a szemem átdöfi a neon fény villanása
Ahogy az éj megbotlik
És megérinti a csend hangja
És a meztelen fényben látom
Tízezer ember, talán több
Emberek társalognak beszéd nélkül
Emberek hallanak hallgatás nélkül
Emberek írnak dalokat amiket sosem fognak megosztani
És senki nem meri
Megzavarni a csend hangját
Bolondok, mondom, nem tudjátok
A csend növekszik mint a rák
Halljátok a szavaim ahogy tanítanék
Fogjátok a karjaim ahogy kinyújtanám
De a szavaim, mint a csendes esőcseppek hullanak
és visszhangzanak a csend kútjaiban
Aztán az emberek meghajoltak és imádkoztak
A neonfényű Istenhez akit teremtettek
Aztán kihunyt a figyelmeztető jel
És a szavak amiket megformált
És a jel azt mondta:
"A próféták szavai
Felírva a metró falaira meg
A bérház csarnokokban
És suttogják a csend hangjait"