Apám földje, (hazám)
Anyám nyelve (anyanyelvem)
Szégyentelenül félrevezet
Oly sok éven át
Rosszul hittem,
Hogy a gyűlölet az ösvényem
Atyám, sok angyalt megöltem
Azt hiszem
Most a tengerhez megyek
Remélem, egy nap megbocsátást nyerek
Kérlek kösd ki egy stéghez üres csónakom
Az ereimben folyó kék vért okolom
De úgy tűnik, elfeledtem, hogy mindannyian egyformák vagyunk
Izzó gyűlöletedben félelmet keltettél oly sok életben
Cselekedtél, azt gondolván, mindez ott van a jelekben
Nem gyógyíthatod a mélyen égő érzést gerincedben
Összeomlasz most, az élet heges sebeit felfedve
Anyám, túl sokat láttam, gyűlölöm az életem
Minden szavad elfeledtem, mit mondtál nekem,
Makacs kisgyerek, angyala életednek
Meg kell találnom Édenemet, a sorompókat, mit hátrahagytam
De a fájdalom megmarad,
Legyőzni nincs erőm
Most ráérek elidőzni, öntudatosság, félelmetes bűn
Túl fényes színeket láttam, nem tudván, hogy vak vagyok
Megöltem egy embert, ki kockáztatott, s tiltott bort ivott
A térkép, amit rajzoltam, tanúsítja, hogy tökéletes gép voltam a csapatban
Atyám, túl sokat láttam, gyűlölöm az életem
Minden szavad elfeledtem, makacs kisgyerek, angyala életednek
Meg kell találnom az Édenemet, a sorompókat, mit hátrahagytam
A fájdalom megmarad,
Legyőzni nincs erőm
Anyám, hol a fiad,
Mikor kezdődött ez,
Ki volt a bolond
Senki nem születik szolgának vagy rabszolgának
Ki mondhatja meg nekem az eső színét
Az általunk élt világban a véghezvitt dolgok
Messze meghaladják
Az egyén hatalmát
Senki nem születik szolgának...stb.
Távozni és meghalni hagyni
Reményt adni és életet elvenni
Ezért vagy itt?
Hinni, hogy igazad van
Megbizonyosodni, hogy ez így marad
Ez gyűlöletes bűntett.
A bátrak hazájában,
A rabszolgák otthonában,
Ugyanazok vagyunk
Hinnem kell,
Hogy ez több, mint amit a szem láthat
Az összes színe a szivárványnak.
Senki sem születik szolgának
Kutasd a múltat, találj vétkest,
Mondd meg a szivárvány színét
Senki sem születik úrnak
Ahol élünk , meghalunk
Dicsérd az egységet, dicsérd a hazugságot
A csalót behálózni
Ahhoz egy valódi
Esőcsináló kell.
Ábel gyermekei, Káin gyermekei
Harmóniában, szégyen nélkül élhetnek
A kulcsok, amiket átnyújtok, a Szent Föld,
Száraz sivatagi homok a tenyereden
Víz nélkül, a múlt bölcsessége
Keresztülfut ujjaidon, gyorsan elfeledve
Így hát most, midőn elhagylak, teljesen vak vagyok
Ez a vakság, ez áldás, az emberiség reménye