Hallottam egy suttogást vállamon,
Úgy teszek, mintha az élet megérné a harcot.
Ó, hallod a mennydörgés dalát,
Mikor a félelem megfojtja egy katona büszkeségét,
És a vizek felszínén
Táncolni fognak a lángok tükörképei az éjszakában?
Emlékszem az éljenzésre a tornyokból,
Egy arc mosolygott a fényben,
Emlékszem a harangokra, a virágokra,
Azok a napok már haldokolnak a sötétségben.
Fiú, engem a düh formált meg,
És most már fizetem az árát
Az emberi faj bűneinek.
És ígéretet tettem
Egy lovag dicső végének,
De a korona eltűnt szem elől.
Lassan belesodródom az álmokba,
Mert elvesztettem erőmet a harchoz,
Olyan ez, mint egy hideg kéz a vállamon,
Találkozunk majd a másik oldalon.
És a végtelen harag karjaiban
Véget ér majd a katona története a sötétségben.