Csókolózunk majd, mert így kell kezdeni
Ölelkezünk, hogy melegedjünk egy kicsit
Én rá gondolok, te pedig őrá
Aztán majd beszélgetünk, hogy távol tartsuk a csendet
És nevetünk, mert túl közel állunk a síráshoz
Csupán magányosak vagyunk, tudod, azért vagyunk itt.
Mert nem olyan az ízed, mint kellene,
és nem illesz úgy a karomba, mint ő.
A sötétben fekve egyértelmű:
mindketten elvesztünk,
És senki sem fog ránk találni.
Felébredünk majd, egymás mancsaiban
És te eltakarod a bikinivonalad, mintha még nem láttam volna
Majd elbúcsúzunk, aztán nem mondunk semmi többet soha.
Mert a szívek nem vesznek szerelmet, és nem is árulnak,
és nincs is szerelem ebben a hotelben.
Bár hazafelé tartunk, pontosan tudjuk:
Mindketten elvesztünk,
És senki sem fog ránk találni.
Ő volt az én iránytűm,
a te térképed meg ő,
Túl messze jutottunk már, nincs visszaút.
Ülünk majd az egyszemélyes ágyon,
Szívünkben semmi, gondolataink között könnyek
Mert tudjuk, az utolsó egyszarvú halott.