Jó ideje már, hogy egy ember jött az ösvényen
Harminc mérföldet sétálva, egy hátára vetett zsákkal
Majd letette a terhét, ahol a legjobbnak gondolta
És otthont épített a vadonban
Felhúzott egy viskót és egy télikamrát
És fölszántotta a földet a hideg tó partján
Majd az ösvényen lefelé más utazók jöttek
És sosem mentek tovább, sosem mentek vissza
És jöttek a templomok, és jöttek az iskolák
És jöttek a jogászok, és jöttek a szabályok
És jöttek terheikkel a vonatok és a kamionok
És a poros, régi ösvényből Telegraph út lett
Aztán jöttek a bányák, és jött az érc
S ott voltak a nehéz idők, ott volt egy háború
A távíró a távoli világról dalolt,
A Telegraph út pedig oly méllyé és szélessé lett,
Akár egy hömpölygő folyó
A rádióm jelenti, hogy ma este fagyni fog
Míg az emberek a gyárakból hazafelé tartanak
Hat sávos forgalom
Három sáv lassan halad
Szerettem munkába menni, de bezárták
Jogom van a munkához, de munkát sehol sem találni
Igen, azt mondják meg kell fizetnünk, amivel tartozunk
Ugyanabból a magból kell majd aratnunk, amit elvetettünk
A madarak odafönn a vezetékeken és a távíró póznáin
Elrepülhetnek ebből az esőből, ebből a hidegből
S hallhatod, ahogy fennhangon saját távíró kódjaik zengik
Végig a Telegraph úton
Tudod, hogy korábban elfeledtem, de most újra emlékszem azokra az éjszakákra
Ó igen, az élet csupán egy, a fények között zajló versenyre tett fogadás volt,
A fejed a vállamon, s a kezed a hajamban
De most hűvösebb viselkedsz, mintha már nem érdekelne semmi…
De higgy bennem, kedvesem, én elviszlek innen,
Ki ebből a sötétségből, egyenest a fényre
El a lámpák alkotta folyókból és az esők folyamából,
S a dühből, ami itt ezeket utcákat uralja
Mert én az emlékek útján minden piros lámpán áthajtottam már,
Láttam, hogy a kétségbeesés hogyan gerjeszt lángokat
És ezt nem akarom még egyszer látni
El az összes „Elnézést, zárva vagyunk” táblától,
Végig a Telegraph úton