Indokína, Capa ugrik a Jeepre, két láb lopódzik át az úton
Fotózni, feljegyezni húsdarabokat és a háborút,
Megy előre és esélyt ad - a sárga fehéres fény.
Egy erőszakos rúgás szétszakítja a tömeget, elszakítja a fényt, könnyes végtagok mint rongyok,
A robbanás oly' erős, végül Capa földet ér az akna egy vizes árok. Fájdalommentesen óriási távolságban
Orvostól, kollégától, barát, ellenség, ellenfél, öt méterre a lábától.
Tőled, Taro.
Ne fújd szembe - belefújtalak a szemembe.
3:10 délután, Capa várja halálát, remeg, utoljára csörög, utoljára fuldoklik.
A színek és gondok szürkévé halványulnak, fonnyadnak és pontokká szűkülnek.
A bal kéz megragadja, amit a test nem ragad meg - a fotós meghalt.
3.1415, nem élt többet a szerelem, '54 májusában az otthon eltűnt. Ajtók nyílnak, mint szerelmem karjai, fájdalommentesen nagy pontossággal.
Capanak, Capanak Capa sötét a semmi után, újraegyesül a lábával és veled, Taro.
Ne fújd szembe - belefújtalak a szemembe.
Hé, Taro!