Azon az éjjelen
Mielőtt a világ átalakult volna,
Nem voltak szavak, nem voltak álmok, aztán egy napon...
Egy író a tűz által
Elképzelte Gaia-t
Megtalálva az utat egy gyermeki szívbe...
A festő a parton
Elképzelte az egész világot,
A vásznán lévő hópehely által.
Ez a költészet álma,
Majd szólok, ha vége.
Vágj bele,
Zuhanj a csillagok közé...
Én vagyok Sohaország hangja,
Minden ember ártatlan álma.
Én vagyok Pán Péter üres sírja.
Egy szárnyaló papírsárkány, mi átszeli a kék, kék eget.
Minden kémény, minden Holdsugár.
Én vagyok a történet, mit valóra fogsz váltani.
Minden emlék, mit dédelgetsz.
Én vagyok az út,
Én vagyok a cél,
Én vagyok az egész őrült mese,
Mi elszomorít téged.
Jöjj, ízleld meg az éjszakát,
Légy szabad, s repüljünk!
Kövesd az őrületet,
Hisz honnan tudnád, mi igazi s mi nem?
A képzelet az álom birodalma!
Dédelgesd a meséket,
És valósággá válnak számodra.
Egy mesemondó játéka,
Mi belülről döngeti a kaput,
Megszólítja szívedet, a mesék korlátlan tárházát.
Én vagyok Sohaország hangja,
Minden ember ártatlan álma.
Én vagyok Pán Péter üres sírja.
Egy szárnyaló papírsárkány, mi átszeli a kék, kék eget.
Minden kémény, minden Holdsugár.
Én vagyok a történet, mit valóra fogsz váltani.
Minden emlék, mit dédelgetsz.
Én vagyok Sohaország hangja,
Minden ember ártatlan álma.
Fürkészd az eget egy másik világért...