Az éjszaka leszáll, de ébren vagyok.
Az emlékedtől nem tudom megállítani a fájdalmat.
Ez olyan rosszá tesz engem, nem hagyja el a gondolataimat.
Míg a világ odakint csendesen alszik.
Az időjárás tombol bennem.
A szél erősen fúj és a felhők felül nőnek.
Még mindig hallom, ahogy viszlátot mondasz.
És látom a villámcsapásokat. A könnyek, mint a heves esőzés.
Az érzés most rázza a földet, rám rohannak, mint egy hullám.
Talán hívtad a folyókat és a tengereket, dacolva a gravitációval.
A fájdalom jogosan üt engem, a központja olyan, mint egy vihar.
Nélküled itt az évszakok váltakoznak.
Jobb lenne megtalálni a módját az újrakezdéshez.
A világom lassan darabokra hullik... baby.
Nem fogsz csak úgy visszajönni hozzám?
Adj békességet az elmémnek és békét nekem, könyörületet az összetört szívemnek.
Még mindig visszahívlak téged, mikor elsétálsz.
És látom a villámcsapásokat. A könnyek, mint a heves esőzés.
Az érzés most rázza a földet, rám rohannak, mint egy hullám.
Talán hívtad a folyókat és a tengereket, dacolva a gravitációval.
A fájdalom jogosan üt engem, a központja olyan, mint egy vihar.
Annak ellenére, hogy most elmentél, még mindig velem maradtál.
Érezlek téged a levegőben
és érzem mindenem gyenge és törött.
Olyan vagy, mint egy vihar.
Csak mint egy vihar.
És látom a villámcsapásokat. A könnyek, mint a heves esőzés.
Az érzés most rázza a földet, rám rohannak, mint egy hullám.
Talán hívtad a folyókat és a tengereket, dacolva a gravitációval.
A fájdalom jogosan üt engem, a központja olyan, mint egy vihar.
Csak mint egy vihar.
Mint egy vihar.