Nem keresel engem, sokáig egyedül harcolsz,
Vigyázol, nehogy nyomjaidra leljek.
A vereséged könnyen elrejtheted mindenki elől,
De valamely régi kedvesed megismerne téged.
Nem kereslek téged, tudom, hogy meneküljek el előled,
Ügyelek arra, hogy ne gondoljak ránk.
A vereségemet senki se veszi észre,
Csak téged hallottalak oly hangosan.
De el fognak jönni a napok, amikor mégis a levegőben foglak egy pillanatra érezni,
És tudom, hogy halkan sírsz, hogy az életünk nélkülünk múlik el.
Mint egy őserő, egy életen át a szemünk előtt,
S most látom, neked, s nekem, mink volt egykoron
Egy világ két világgá esett szét
Most puszta, s érintetlen