Song of Myself [Hungarian translation]

1. Egy poros könyvespolcról

2. E remek szív megpihen

A fülemüle még mindig kalitkába zárva

A mély sóhaj még mindig tüdőm mérgezi

Egy vén tölgy nyújt menedéket a szomorúság elől

Napfürdőzök a fagyott, halott levelein

Egy szundítás a szívem szellemvárosában

Meseidővel és a folyó szellemével álmodik

Sellőkkel, Whitmannal és a Lovasok

Örjöngő pojácáival, gigantikus játékokkal

Az én dalom egy dal a szükségben

Egy bátor szimfónia

Az én strófám egy strófa a szükségben

Egy tiszta szív énekli meg a békém

E remek szív megpihen és lassan elhal

E remek szív megpihen az angyalszárnyon

E remek szív megpihen

Csendes szenvedésben

Mosolyogva, akár a bohóc, míg a műsor végigér

Mi maradt ráadásul

Ez ugyanaz, a Halott Fiú régi dala

Csendben dúdolva

E remek szív megpihen és lassan elhal

E remek szív megpihen az angyalszárnyon

Egy éjféli repülés a Covington fák közé

A hercegnő és a párduc az oldalamon

Ezek a Territoriumok, melyekért élek

Még mindig mindenem odaadnám, hogy még jobban szeresselek

Az én dalom egy dal a szükségben

Egy bátor szimfónia

Az én strófám egy strófa a szükségben

Egy tiszta szív énekli meg a békém

E remek szív megpihen és lassan elhal

E remek szív megpihen az angyalszárnyon

E remek szív megpihen

Csendes szenvedésben

Mosolyogva, akár a bohóc, míg a műsor végigér

Mi maradt ráadásul

Ez ugyanaz, a Halott Fiú régi dala

Csendben dúdolva

E remek szív megpihen és lassan elhal

E remek szív megpihen az angyalszárnyon

3. Zongorafekete

Egy néma szimfónia

Egy kiüresedett opusz 1.2.3.

Az ég olykor zongorafekete

Zongorafekete, a megtisztító vizek felett

Nyugvó sípok, az unalom strófája

Ajtó nélküli rozsdás kulcsok

Az ég olykor zongorafekete

Zongorafekete, a megtisztító vizek felett

E remek szív megpihen és lassan elhal

E remek szív megpihen az angyalszárnyon

4. Szeretet

Látok egy lassú, egyszerű ifjút a forgalmas utcán,

Egy kolduló tállal remegő kezében.

Mosolyogni próbál, de végtelenül fájdalmas. Senki nem veszi észre.

Én igen, de elsétálok.

Egy öregember levetkőzik, és csókolgat egy modell-babát a padlásán

Félhomály van, és ő könnyekben.

Mikor végre elmegy, a szeme patakzik.

Egy kivert kutyát látok egy szúrolós sikátorban. Megpróbál megharapni.

Minden büszkesége vad, gyulladt szemében ég.

Azt kívánom, bár lenne nélkülözhető lábam.

Egy anya meglátogatja a fiát, a rácsokon át rámosolyog.

Soha nem szerette még jobban őt.

Egy elhízott lány lép a liftbe mellém.

Csinosan öltözött, zöld pillangó van a nyakában.

Szörnyen édes parfümje elbódít.

Vacsorázni megy, egyedül.

Ez még gyönyörűbbé teszi őt.

Egy modell arcát látom egy téglafalon.

Egy porcelán tökéletesség szobra az erőszakos, gyilkos város szélén.

Egy város, ami a húst bálványozza.

Az első dolog, amit valaha hallottam, egy vándorló ember volt, ahogy a meséit regéli

Te voltál az, a fű a csupasz talpam alatt

A tábortűz az éj halálán

Az ég és a tenger mennyei feketéje

Mi voltunk azok

Az esős utakon kóborolva, az arany partot gereblyézve

A csodák új tárházára ébredve minden nap

Megmerítkezve helyeken, miket más nem látott azelőtt

Hajótörötten, valami mattfestésű szigeten

Nem öltözteti semmi, csak a hullámtörés, a szépség legpompásabb palástja

A halandóság felett állunk, a természet leheletén imbolygunk

Az élet hajnalán, a zsenge levegőn

A látvány elnémítja a mennyeket

Szeretnék elutazni oda, hová az élet utazói

Követve örök nyomdokuk

Hol a levegő íze akár a hó zenéje

Hol a fű illata akár az újszülött Éden

Nem térítene el ember, idegen, tragédia vagy kábulat

Megfürdőznék a világ csodájában

Szerelem, jóság és egyszerűség

(Mialatt megront és bebörtönöz a technológia)

A családom sírjának gondolata volt az egyetlen pillanat

Mikor megtapasztaltam az igaz szeretetet

E szeretet végtelen marad,

minthogy soha nem leszek az az ember, mint az apám

Hogyan "légy önmagad",

Mikor nem tudod, ki vagy?

Ne mondogasd, hogy "tudom, hogy érzel"

Hogy ismerhetné bárki más érzéseit?

Ki vagyok én, hogy elítéljek egy papot, egy koldust,

Egy szajhát, egy politikust, egy gaztevőt?

Vagyok én, vagy te, vannak ők mindannyian

Drága gyermekem, hagyd a munkát, menj játszani

Feledj el minden szabályt

Az álmokban nincs félelem

Egy falu van-e a hópehely belsejében?

Kérdezett egy gyermek

Mi a színe az altatódalunknak?

Még sosem voltam olyan közel az igazsághoz, mint mikor

Megérintettem az ezüst szegélyét

A Halál a győztese minden háborúnak

Semmi nemes nincs meghalni a vallásért

Az országodért

Egy ideologiáért, a hitért

Egy másik emberért, igen

A papír holt szavak nélkül

A tinta tétlen költemény nélkül

Az egész világ halott történetek nélkül

Szerelem és lefegyverző szépség nélkül

Gondatlan realizmus lelkekbe kerül

Láttad valaha az Urat mosolyogni?

A világ minden gondja szomorúvá tette-e a Szépséget

Miért viseljük tovább a kötelet a nyakunkon?

Ó, milyen rothadt a te elő-apokalipszised

Mind, ti biblia-fekete bolondok, a rémálmok földjén túl éltek

Látom ezeket az üres bölcsőket és tűnődöm,

Az ember megváltozik-e valaha

Én is, vágyom rá, hogy egy tisztes férfiúvá váljak

Ám mindenem csupán szemfényvesztés

Mégis megadatott minden, amit talán érdemlek

És így a G örökké E-mollá olvad