Azt kérdezed, hogy szeretlek-e, torkomon akad a válasz
Inkább megbántalak őszintén,
mint félrevezesselek egy hazugsággal.
Ki vagyok én, hogy ítélkezzem feletted,
hogy mit mondasz vagy mit teszel?
Még csak most kezdem meglátni a valódi énedet.
És néha mikor megérintjük egymást túl sok az őszinteség
Be kell zárnom szemeim, és elrejtőzöm
Átölelni akarlak míg belehalok
Addig, amíg mindketten megtörünk és sírunk
Át akarlak ölelni míg a félelem bennem elcsitul.
Romantika, és minden taktikája harcra késztet büszkeségemmel
De a bizonytalanságon túl egy kis gyöngédség megmarad
Én csak egy hétköznapi poéta vagyok, még mindig a saját igazságom csapdájába esve,
Egy bizonytalan harcos, még mindig a fiatalságom kelepcéjében rekedve.
És néha mikor megérintjük egymást túl sok az őszinteség
Be kell zárnom szemeim, és elrejtőzöm
Átölelni akarlak míg belehalok,
Addig, amíg mindketten megtörünk és sírunk
Át akarlak ölelni míg a félelem bennem elcsitul.
Néha meg akarlak törni, hogy térdre kényszerítselek,
Néha megoldást szeretnék találni és átölelni végtelenségig.
Néha megértelek Téged, tudom milyen keményen próbálkozol
Figyellek Téged miközben a szerelem irányít
és figyelem ahogy a szerelem elmegy melletted.
Néha azt gondolom, hogy csavargók vagyunk
még mindig egy barátot keresünk, egy lelki társat.
De, akkor a szenvedély újból fellángol.
És néha mikor megérintjük egymást túl sok az őszinteség
Be kell zárnom szemeim, és elrejtőzöm
Átölelni akarlak míg belehalok,
Addig, amíg mindketten megtörünk és sírunk,
Át akarlak ölelni míg a félelem bennem elcsitul.