Ha a jó Isten barátja lehetnék
Ha meghallanám az imákat
Ha egy kékvérű lehetnék
Ha képes lennék a mindenséget eltörölni, és újrateremteni
Ha én lehetnék egy királynő vagy varázslónő
hercegnő, tündér, vagy nagy kapitánya
egy nemes ezrednek
Ha egy óriás lépteivel haladhatnék
Én mennyországgá változtatnám a nyomort
Az összes könnyet folyóvá duzzasztanám
És kivirágzana homok, ahol van még remény
Én elvetném az utópiát, tilos lenne meghátrálni
Többé már nem terelnék el a figyelmünket
Ha én lehetnék ezrek és százak
A a tehetségek, a hatalmasok varázserejével
Az uraságoknak, a hatalmasoknak
Ha lenne kulcsom, az ő lelkükhöz
Ha el tudnám venni a fegyvereiket
Egy seregnyi titán tüzével
Én világítanék a lángok között
A gyermekek elfojtott álmaiban
Én színeket csinálnék a fájdalomból
Én megtalálnám az édenkertet
Az esélyteleneknek, a világtalanoknak, és a nincsteleneknek
De nem vagyok más, csak egy elrongyolódott szív
És két kinyújtott kéz olyanok, akár a gallyak
Egy oly gyenge hang, mit reggelre elfúj a szél
De ha a kezünket az ég felé emeljük
A mi millió szívünk együttesen
Ha a mi hangjaink egyesülnének
Milyen tél tudna annak ellenállni?
Egy erős világot, a föld lelki társát
Mi felépítjük a világunkat a hamuból
Fokozatosan, morzsáról morzsára
Cseppről cseppre és szívtől szívig
Fokozatosan, morzsáról morzsára
Cseppről cseppre és szívtől szívig