Gyerekként órákig ültem,
egy régi elhanyagolt hídon, lábam lóbálva
néztem magam a lenti vízben
és eltorzítottam a tükörképem a kövekkel, amelyeket bedobáltam
Emlékszem egy üres, régi kunyhóra
Lenn, a dohányföld szélénél
Egy gyermek tükörképe a koszos ablakon
Összezúztam a tükörképem a kövekkel, amelyeket bedobáltam
Sok idő eltelt azóta és jó régen volt már,
amikor eltorzítottam a tükörképem a bedobált kövekkel
A világ kegyetlen és az emberek nemtörődömök
Eltorzítják az én-képem a kövekkel, amelyeket dobálnak
Eltorzítják az én-képem a kövekkel, amelyeket dobálnak
Messze vagyok a tökéletestől, de nem vagyok menthetetlen
és a dobálózás inkább fájdalmat okoz, mint feldühít
A köveidet úgy gyűjtöd, hogy mélyre lealacsonyodsz
Aztán eltorzítod az én-képem a kövekkel, amiket dobálsz
Ha üvegházban élsz, ne dobálózz kövekkel
Ne zúzd össze az én-képem, ameddig szemügyre nem vetted a tiédet
Nézd meg, neked milyen tükörképet mutat az üvegházad fala
Ne nyitogasd az én szekrényem, ha tiéd szeméttel van tele!
Hagyd békén az én szekrényem, ha tiéd szeméttel van tele!
Sok idő eltelt azóta és jó régen volt már...
Sok idő eltelt azóta és jó régen volt már...
Összezúzod az én-képem a kövekkel, amiket dobálsz
Ne zúzd össze én-képem a kövekkel, amiket dobálsz
Összezúzod az én-képem a kövekkel, amiket dobálsz
Összezúzod az én-képem a kövekkel, amiket dobálsz