Azt beszélték, szerette a Sötétet
Az éjjeli szél adta őket össze
A szíve tele volt vágyakozással
És a fájdalom közeli bizalmasa
Azt beszélték, szerette a Sötétet
Álom menyasszonyának nevezték
A tölgyfa alatt találtak rá
Nem messze a városkapuktól
A legszebb és legtörékenyebb lány
Az arca olyan fiatal és sima
Becsukta a szemét
Úgy tűnt, mintha csak aludna
Olyan tisztának tűnt, mint a tavasz
Noha a tél már szólította őt
Az ajkai kékek a hidegtől
A legszebb ruhába öltözött
A szájában egy hófehér liliom
Amit a fogai közt találtak
A ruháját átitatta a vér
Ami egykor az ereiben folyt
Mint elefántcsont, voltak az orcái
Amit elöntött a holdfény
Azt beszélték, szerette a Sötétet
Az éjjeli szél adta őket össze
A szíve tele volt vágyakozással
És a fájdalom közeli bizalmasa
Azt beszélték, szerette a Sötétet
Álom menyasszonyának nevezték
A holdfény megvilágította a tisztást
Az éj szele lágyan végigsimította a haját
Olyan halvány és hideg volt a teste
Amiben egykor meleg lehelet volt
Egy szerelmes dalt írt búcsúzóul
Altatódalnak nevezte
Megtalálták szomorú üzenetét
Még a kezében tartotta
Miért szállt le a virágzás előtt az ősöreg tölgyfához?
Miért feküdt le aludni a nedveszöld fűbe?
Valószínűleg örök csendet keresett
Valószínűleg már vak volt a szerelemtől
Hogy az utolsó alvásaban is csak álmodik-e
A választ csak a szél tudja
Azt beszélték, szerette a Sötétet
Az éjjeli szél adta őket össze
A szíve tele volt vágyakozással
És a fájdalom közeli bizalmasa
Azt beszélték, szerette a Sötétet
Álom menyasszonyának nevezték
Azt beszélték, szerette a Sötétet
Álom menyasszonyának nevezték