Tegnap éjjel egy kislányt találtak,
Sárga szalaggal tekerték körül,
Még egyszer utoljára kicsinosították,
Aztán ismét elzárták.
Közeledett és én egyre közelebbről láttam
Hazug gyermekkorom, de aztán felnőttem.
Miközben az alkalomhoz öltözött gyászmenetet néztem
Átsétáltam a kerten a gyümölcsfák között,
Felvettem egy virágot, utoljára még ránéztem,
Majd a virágot mellkasomra tűztem.
Senki sem tud már új sebet vágni,
Tényleg nagyon fájt, de már nem fáj.
Ha ma elesek, holnap majd felkelek,
Ez a lány többé már nem üti meg magát.
Mikor a hátam mögött beszéltek
Hallottam, hogy az esélyekről suttogtak.
De tudják-e, hogy én megkérdeztem az ott fekvő lányt,
Hogy lélegzik-e még?
Szeretjük azt hinni, hogy a boldogság ott rejtőzik a szívekben,
De mindig rájövünk, hogy tévedtünk.
Senki sem tud már új sebet vágni,
Tényleg nagyon fájt, de már nem fáj.
Ha ma elesek, holnap majd felkelek,
Ez a lány többé már nem üti meg magát.
Sokkal hosszabb úton mentem haza,
Mint bárki más.
Kettesben voltunk a Halállal,
És a szerencsétlenek iránti szeretettel.
Tegnap este a kis virág elszáradt,
És ma reggel újra felkelt a Nap.
Nézd, egy kislány halt meg itt,
De lelke növekszik, és nővé válik.
Senki sem tud már új sebet vágni,
Tényleg nagyon fájt, de már nem fáj.
Ha ma elesek, holnap majd felkelek,
Ez a lány többé már nem üti meg magát.