A legszomorúbb barna szemek, amiket valaha láttam,
Oly sokáig sírtál,
De gyere ki és nézd a havat,
Ahogy lágyan hull.
Szomorú kicsi Hold a nagy fekete égen,
Teljesen egyedül, fejed fölött függ és sír.
Szomorú kicsi Hold az időtlen éjszakában,
Talán alszol, de sosem fogsz meghalni.
Nincs szükséged rájuk, vasárnapi barátaidra,
És hogy úgy figyeld őket, akár a homokszemeket,
Ahogy egyesével kiszaladnak ujjaid közül,
S lágyan lehullanak.