Míg én az orromat púderezem be,
Ő a fegyverét fogja púderezni,
És ha megpróbálok közeledni hozzá
Már el is tűnik,
Nem tudom, hová megy,
Nem tudom, hol volt,
De ő egész éjjel nyugtalan,
Szörnyű álmai vannak.
Így csak fekszünk a sötétben,
Mert nincs már mit mondanunk.
Csak szívünk lüktetése hallatszik,
Mint két dob a szürkületben.
Nem tudom, mit csinálunk,
Nem dutom, mit tettünk,
De a tűz közelít,
Ezért úgy gondolom, futnunk kellene.
Azt hiszem rohannunk kellene, rohannunk, rohannunk...
Rohanni, rohanni, rohanni, rohanni...
Rohanni, rohanni, rohanni, rohanni...
Míg én felveszem cipőimet
Ő begombolja kabátját,
És kilépünk az ajtón,
Megnézzük, tiszta-e a levegő
Mindkét oldalon,
Nem akarunk látni.
Ó, ez öngyilkosság...
De nem láthatod a kötelet.
És nem fogom elmondani anyámnak.
Jobb, ha nem tudja,
És ő sem fogja elmondani a hozzátartozóinak,
Mert ők már csak szellemek.
Szóval csak óvjuk egymást,
Biztonságban tartjuk, ahogy csak tudjuk,
Míg el nem érjük a határt,
Míg meg nem valósítjuk a tervet.
Futunk, futunk, futunk, futunk...
Futunk, futunk, futunk, futunk...
Velem maradsz, szerelmem,
Még egy napig?
Mert nem akarok egyedül lenni,
Mikor ilyen állapotban vagyok.
Velem maradsz szerelmem,
Míg öregek és megszürkültek nem leszünk?
Nem akarok egyedül lenni,
Mikor ezek a csontok elbomlanak...
Futás, futás, futás, futás...
Ó, futás, futás, futás, futás...
Futás, futás, futás, futás...
Ó és futás, futás, futás, futás...
Futás, futás, futás, futás...
Futás, futás, futás, futás...
Míg én az orromat púderezem be,
Ő a fegyverét fogja púderezni,
És ha megpróbálok közeledni hozzá
Már el is tűnik.
Nem tudom, mit csinálunk,
Nem dutom, mit tettünk,
De a tűz közelít,
Ezért úgy gondolom, futnunk kellene.