NARRÁTOR:
A szerelemtől sújtott Rómeó szerenádot énekel az utcáknak
S szerelmes dalával mindenkit lever a lábáról
Talál egy utcai lámpát, előlép az árnyékból
És valami ehhez hasonlót mond: „Hé, szívem, te és én, mit szólsz hozzá?”
Júlia felel: “Hé, ez Rómeó! Majd a szívbajt hozod rám!”
Ő az ablak alatt áll, a lány pedig énekel: “Hé, figyu, visszajött a fiúm”
“Nem kéne errefelé járkálnod, és bárkihez csak így fennhangon énekelned!
És különben is, mit akarsz ezzel?“
RÓMEÓ:
„Júlia, a kocka kezdettől fogva „cinkelt“ volt
Én eldobtam, és te berobbantál a szívembe
És elfelejtem, elfelejtem a filmbéli dalt
Mikor fogod végre fel, Júlia, hogy csak az időzítés, az időzítés volt rossz?
Különböző utakon jutottunk fel (a csúcsra), mindkettőnké gyalázatos, mindkettőnké mocskos, mindkettőnké aljas volt, igen, pont úgy, mint az álmainkban
Én álmodtam az álmod érted, és a tiéd valósággá vált
Hogy nézhetsz rám úgy, mintha csak a hódolóid közül volnék egy?
Ha levehetnek a lábadról az ezüstláncok, levehetnek a lábadról az aranyláncok
Levehetnek a lábadról a csinos idegenek és a bennük rejlő lehetőségek,
Te mindent megígértél nekem, megígérted, hogy jóban-rosszban együtt leszünk, igen
Most meg csak azt mondod, hogy: Oh, Rómeó, tudod, csak volt vele egy közös jelenetem…
Júlia, mikor szeretkeztünk, te mindig sírtál
Azt mondtad, úgy szeretlek, mint a csillagokat odafönt, szeretni foglak, míg meg nem halok
Létezik számunkra is egy hely, ismered a filmbéli dalt
Mikor fogod végre fel, Júlia, hogy csak az időzítés, az időzítés volt rossz?
Nem tudok úgy beszélni, ahogy azok a TV-ben
És nem tudok úgy szerelmes dalt énekelni, ahogy kellene
Nem tudok mindent, de bármit megtennék érted
Nem tudok mást, csak szerelmes lenni beléd
És minden, amit teszek, az, hogy hiányollak téged, és azt, amilyenek voltunk
Minden, amit teszek, az, hogy megtartom a ritmust...és a rossz társaságot
És minden, amit teszek, az, hogy megcsókollak egy vers ütemén át
Júlia, én bármikor csillagokat szórnék veled
Júlia, mikor szeretkeztünk, te mindig sírtál
Azt mondtad, úgy szeretlek, mint a csillagokat odafönt, szeretni foglak, míg meg nem halok
Létezik számunkra is egy hely, ismered a filmbéli dalt
Miikor fogod végre fel,Júlia, hogy csak az időzítés, az időzítés volt rossz?"
NARRÁTOR:
A szerelemtől sújtott Rómeó szerenádot énekel az utcáknak
S szerelmes dalával mindenkit lever a lábáról
Talál egy alkalmas utcai lámpát, előlép az árnyékból
És valami ehhez hasonlót mond: „Hé, szívem, te és én, mit szólsz hozzá?”
RÓMEÓ:
„Hé, szívem, te és én, mit szólsz hozzá?”