Esik
a hegyekre és a lépcsőkre
a szirmokra és a szavakra
a szívemre, ami ver
Esik a szegény katonákra
az elhagyatott mezőkre és a városomra.
Esik
és amint nézem a tengert
újragondolom a szavakat
amiket itt hagytál nekem leírva
Próbálom
egy kicsit elfelejteni
igazából, csak nézem a tengert és nem gondolok rá többet
Az augusztus immár távolinak tűnik
de én közel vagyok
(a helyhez) ahol találkoztam veled
egszerűen, egyszerű stílusban öltözködve
cinkossá váltál, és nem felejtelek el többet
Esik
most, mint azelőtt, állok a konyhámban
halat készítek magamnak
lassan fő a mártás
és közben erőt veszek magamon
és nem gondolok erre többet.
Az augusztus még mindig itt van az érzéseimben
de te mit gondolsz
szeretsz még
utalás egy egyszerű életre
a cinkosommá váltál, de már nem bízol bennem
Ki tudja, hol lehetsz most?
hol van mind az a szex,
az a melegség, az a veríték...
Ki tudja, gondolsz-e még a tengerre
a döglesztő melegre
ami már nem érződik többé...
Ki tudja, hogy még mindig a miénk-e az augusztus,
hogy ragyog-e még a nap
vagy talán esik...
Ki tudja, hogy a frusztráció
valaha érzéssé válik-e
és akkor nem esik majd tovább.
Esik
az iskolapadokra
az összes szavamra, amiket nem bírok kimondani,
próbálom egy kicsit elfelejteni
valójában csak nézem a tenger
és nem gondolok rá többet