Mi a tükör?
Mit mond nekünk?
Hazugságokat? Vagy az igazat?
Mire emlékeztet?
Mik vagyunk?
Mit akarunk látni?
Nem ismerek a tükörnél szeszélyesebb dolgot.
Eldöntheti, hogy szeressük vagy gyűlöljük azt, akik vagyunk.
Az arcunk, a testünk, önmagünk, semmi sem menekülhet tőle.
És ebben a játékban, ahol ismerősek a csapdák és buktatók, számára sosincs elvesztett meccs.
Csak nevet a könnyeinken, a félelmeinken, a fájdalmunkon.
Gúnyolódik rajtunk.
És mi mit teszünk viszonzásul?
Bátorítjuk.
Néhányan elhiszik amit a tükör mond és eladják neki a testüket.
Elkezdenek fogyni, és szórni a pénzt hogy a kedvére tegyenek.
Számtalan jelet égetnek magukra.
Remélik, hogy egy nap szebbek lesznek mint Narcissus.
És csak Isten tudja hogy a legszebb mosoly elnyeréséért,
az ember képes végigszenvedni ezer megpróbáltatást.
Milyen szomorú...
Mert a végén a dolog ami számítani fog az az lesz ami különössé és gyönyörűvé tesz bennünket.
De az ember fél,
fél a különbözőségétől,
fél attól, hogy mit gondol a tükör.
Félelem, milyen különös érzés.
Egyetlen túladagolás megmérgezheti az egész életet.
De engedd hogy adjak egy aprócska tanácsot.
Törd össze, törd össze a tükröt!
Megvakít téged.
És lény magad, csak egyszerűen önmagad.
Ez bőven elég lesz.
Higgy nekem.