Minden nap egyre nehezebb elviselni ezt a kínzó fájdalmat,
A múlt édes emlékei a vég felé vezetnek.
A játék földhöz vágott már az első napon, mikor figyelted, ahogy haldoklom.
Ez nem én vagyok ott, a tükörben, a sötétségben,
Ez a végzetem.
Tudom, hogy ez a vég.
Hiányzik a múltam, és félek a végzetemtől,
És ez mindvégig így lesz.
Hiányzik a múltam, és megízlelem a kínt,
És ez mindvégig így lesz.
Napról-napra gyorsabban hanyatlok, és te el sem tudod képzelni, milyen érzés.
Felülök éjjel az ágyban, túl fáradt vagyok az alváshoz.
Ez a félelem darabokra szaggatja szívem, de nem tudom, miért sírok.
Nem maradt már mit tenni, és azt hiszem, ez nem mehet így tovább.
Tudom, hogy nem mehet így tovább.