Kirepültem hát,
Nem is olyan rég,
A virágba boruló rétre,
Az útra, mit ti egyengettetek.
Anyám, oly közel vagyok tehozzád,
Mindig feladom, ha mész. Most én vagyok te:
A Gondoskodás, az Emlékek, a Szeretet.
Egy Történet vagyunk.
Apám, olyan közel vagyok tehozzád,
És feladom, ha elmész. Most én vagyok te:
A Gondoskodás, az Emlékek, a Szeretet.
Mindig a lelkemben élsz.
E strófát mi írtuk hazafelé,
Nektek, mindezt Nektek,
Drága Szüleim!
Nagyszerű sétáink,
Szárnyaló út, gyengéd vezetés,
Szívetek igaz baráti szív,
A túlparton egy nap újra látjuk egymást.
Anyám, oly közel vagyok tehozzád,
Mindig feladom, ha mész. Most én vagyok te:
A Gondoskodás, az Emlékek, a Szeretet.
Egy Történet vagyunk.
Apám, olyan közel vagyok tehozzád,
És feladom, ha elmész. Most én vagyok te:
A Gondoskodás, az Emlékek, a Szeretet.
Mindig a lelkemben élsz.