Arany partot vágy csókolni a tenger,
A tested a nap tüze melegíti fel.
Minden szép, mi már elveszett,
Ismét megtalál kettőnket.
Megfáradtam a küzdelemben,
Én csak érted harcolok!
A tenger, mint sziklát összetört minket,
Az idő mégis sima kaviccsá csiszol.
Nincs hova hátrálni,
Ha nem érezzük az örök szerelmet.
Nem törhetünk az ég felé sem,
Ha elmúlik az örök szerelem.
Madarak a nyári égen,
Megpihennek a szélben.
Ugyanaz a szél óv minket,
És a házunk lesz a fészek.
A markomban a szíved.
Te varázsoltad oda?
Hinném a végtelenségig:
A világ nem moshatja ki onnan soha!
Nincs hova hátrálni,
Ha nem érezzük az örök szerelmet.
Nem törhetünk az ég felé sem,
Ha elmúlik az örök szerelem.
Van bátorságunk az örök szerelemhez?