MARK: Mondd, miért sírsz?
JENNIFER: Örömömben.
M: És mitől fulladozol?
J: A magány miatt.
M: És miért szorítod ilyen
erősen a kezeimet,
a gondolataidba
merülve?
J: Nagyon szeretlek!
M: Ugyan, miért szeretnél?
J: Konok bolond vagy,
Többet ne kételkedj bennem!
J: Még ha a jövőben
egy hatalmas fal vár is ránk;
nem félek,
a szerelmedet akarom.
M: Azért ne szeress, mert úgy véled,
más vagyok!
J: Nem gondolod, hogy az lenne a helyes,
ha csak néznénk, ahogy eljár felettünk az idő?
M: Ne szeress, mert abban
hazugság is lenne!
J: Ha úgy érzed, hogy nem érdemlem meg
a szerelmedet, hát ne szeress, csak maradj még egy napot!
M: Ne szeress, mert elveszett vagyok!
A világ változik, ez az élet rendje.
Hiszen lehetetlen! Tükörképek vagyunk,
akár az is lehetnél, aki én vagyok, a másik felem.
J: Ne szeress, mert egy olyan háborúban haldokolsz majd,
ami tele van megbánással.
Ne szeress, ne köss a földhöz! El akarok innen szökni,
a csodás szerelmeddel az ég kékjébe.
M: Nem tudom, mit mondjak még neked. Ez az igazság.
Amikor az ember szíve vágyakozik, könnyű felsérteni.
J: Te és én elválunk majd, az embereket pedig nem érdekli,
de az égbolt alatt most ne hagyj egyedül!
M: Ne hagyj el! Ne hagyj el!
Ne hallgass rám, amikor azt mondom, ne szeress!
J: Ne hagyj el! A szívemet bontod darabokra,
amikor azt mondod, ne szeresselek.
M: Ne szeress, könyörgök neked!
Hagyj magamra a keserűségemmel!
J: Jól tudod, hogy képtelen vagyok rá.
Hiába kérlelsz, örökké foglak szeretni.
M: Ne szeress, mert csak fájdalmat okoz neked
a szívem, amiben ezer tél lakik.
J: Ne azért szeress, mert elfelejtetem veled a szürke hétköznapokat,
azért szeress, mert szeretni akarsz.
M: Ne szeress! Te és én együtt szállunk majd,
egymás nyomában, egymást követjük örrökké.
J: Ez a szerelem olyan, mint a vihar után felbukkanó Nap,
mint két üstökös, amiknek közös a csóvája.
Ne szeress!