Egy király birodalom nélkül
ezer éve óta ott fekszik
és az északa sosem ér véget
elátkozva az örökkévalóságra
a szeretete dühvé fagyott
a vére hidegen folyik ereiben
a szíve már nem ver
lemondott az életről
Akkor hallja a hangot
nagyra nyitja a szemét
ismeri, a hangot
lassan feláll
A fényre akar menni
már csak egyszer
mert már semmi sem tartja (vissza)
ő nem ebből a világból való
oda akar menni hozzá
már csak egyszer
míg porrá nem hullik
ő nem ebből a világból való
A lány egy embergyermek
de sosem érzett úgy
sosem volt olyan mint a többi
sose volt egy levél a szélben
a sötétben látja őt
tudja, csak egy alom
de érzi, közel van
és ezért hívja őt
Akkor hallja a hangot
nagyra nyitja a szemeit
ismeri, a hangot
lassan feláll
A fényre akar menni
már csak egyszer
mert már semmi sem tartja (vissza)
ő nem ebből a világból való
oda akar menni hozzá
már csak egyszer
míg porrá nem hullik
ő nem ebből a világból való
És aztán eléri őt
könnyes arccal
csak fekete éjszaka
nem látni a kezeket a szem előtt
együtt mennek tovább
míg a nappal el nem jön
A fényre akarnak menni
már csak egyszer
mert már semmi sem tartja őket (vissza)
ők nem ebből a világból valók
végre a fényre
már csak egyszer
mert ami porrá hullik
nem ebből a világból való
A fényre akarnak menni
már csak egyszer
mert már semmi sem tartja őket (vissza)
ők nem ebből a világból valók
végre a fényre
már csak egyszer
mert ami porrá hullik
nem ebből a világból való