A tükör elõtt öltözik. Csupasz,
Akár a frissen megköszörült penge.
Nem látta férfi, mégis beleszúrja
Kegyetlen tükre minden férfi-szembe.
A tükör elõtt öltözik. Gyapjú
Kelmét neki növeszt a férfi nyája.
Szoknyaként veszi magára a poklot
S az ég fodorként hullámzik alája.
Hajára aggat mély rejtelmeket,
Vagy hajnalból köti ragyogó kontyát
S a férfierõ roppant vásznait
Ujjai apró szallagokra bontják.
Fülönfüggõül szívünket veszi,
Nem hallott zenét csak neki zenéljen
És nyelve alatt jéghegyeket hordoz,
Hogy forróságát elvermelje mélyen.
Lelkiismeretünket gyújtja föl,
Hogy szemöldökét véle bekormozza,
Tíz manikûrözött méregfogát és
Ajkát vérünkkel festi meg pirosra.
S már készen van és nincsen rajta más.
Á, dehogy! tán csak egy virágszál éppen!
Annyira egyszerûen indul el,
Hogy szõnyegére: holt agyunkra lépjen.