És most, hogy a vég már közel,
Szembenézek a végső függönnyel.
Barátom, világosan kimondom,
Állást foglalok amellett, amiben biztos vagyok.
Teljes életet éltem,
Bejártam minden országutat
S még sokkal többet is:
Végigjártam saját utam.
Amit sajnálok, hogy volt pár hibám,
Miket újra elkövettem, nincs mentségem.
Tettem, amit tennem kellett,
S ezt kivétel nélkül be is látom.
Úgy terveztem, hogy mindent feltérképezek,
Óvatos lépésekkel a mellékutak mentén.
Oh, és még többet, sokkal többet ennél:
Végigjárom saját utam.
Igen, volt idő, mikor biztos voltam benne, hogy tudtad,
Hogy néha többet haraptam, min amennyit meg bírtam rágni.
De ha bármi kétség is merült fel bennem,
Megrágtam, és kiköptem.
Szembenéztem mindennel, és szilárdan álltam,
És végigjártam utam.
Szerettem, nevettem és sírtam,
Voltak hibáim, volt részem veszteségben.
És most, hogy könnyeim zápora alábbhagyott,
Úgy vélem, minden oly mulatságos volt.
Hiszem, hogy mindent megtettem,
És talán elmondhatom, nem épp korrekt módon,
On, nem, ne engem,
Én végigjártam utam.
Mert mi az ember, mi az amit kap?
Ha nem önmaga, akkor nincs semmije.
Ha tényleg kimondja, amit érez,
És nem fedi el azokat hamis szavakkal,
Szavai elszállnak a szélben,
S én végigjárom utamat.