Látom, ahogy a fény és árnyék
A ködöt símítja
És hallom, ahogy hangok szárnyra kapnak
És szétküldik kívánságunkat
Békés álmokról
Egy holdfény-csókolt éjszakán
Füst-indák seprik az utcákat
És szégyentelenül udvarolnak
Mézédesen álcázzák magukat
A gondoskodás minden formájának
És az elcsendesedett hangok mind egyetértenek
A világ pedig torzít
Bár lennék egy porszemen
A sors őrült óceánjában
Egy emlék visszhangja
Lehet, hogy már kicsit későn
Elkékült ujjak a havon
Érinteni nyúlnak
A meleg fény még világít
A tornácon
Figyeljük az elmondatlanul véget ért jelenetet
Az abakunkból
Mert szavaim a vágy sója
Azon az elefántcsontszínű bőrön
Nehéz bármit meghallani
A mindennapok zajában
Mi ez, ha nem valamiféle boszorkányság?
Visszafelé csomagolva
Hogy mindannyiunkat összezavarjon
Horoggal a szájban
A hazugságok hálóin keresztül
Az igazság egy messzi csillag
Holdfény-csókolt
Szemeinkben
Új nap virrad ismét
És az arcodba nevet
Fájdalmas titkokat suttog
Neveiken nevezve őket
Milyen láng tudná kiégetni a foltját
Egy félresiklott életnek?
De a nyár illata még ott időzik
A hajadban
A fájdalom ellenére
A csodák mindenütt ott vannak
Az ablakon át menekülj, lázadás
Elbűvölve mindennel
Amit az új keresése közben találsz
Játssz a tavakban, mint a nyári szél
Táncolj a köddel olvadó fákkal
Virágos mezőiken túl
Holdfény-csókolva