A Lány nem látta a Csodagyereket azóta, hogy megmondta neki, hogy távozzon. Felkeresi az Anyát, hogy megnyugodjon, azon tűnődve, nem lett volna-e még más, amit még tehetett volna.
Lány -
Úgy érzem, mintha árnyak játszanának körülöttem
Legyőzve és összezavarva engem
A szemei még mindig kísértenek, ha többet tettem volna
Talán túl hamar adtam fel őt
Anya -
Osztozom bánatodban, de mi nem vagyunk hibásak
Az ő szíve mindig egy rejtély volt
Lány és Anya -
Soha nem fogjuk megfejteni, soha nem fogjuk megérteni
Szüksége volt-e ránk valaha, valóságosak voltunk-e
Vagy pusztán visszképek csak az álmai tükrében?
Lány -
Mit tartogat a jövője, hogy fog túlélni?
Nélkülünk, hogy megmentsük önmagától
Hova rohan, visszatér valaha?
Remélem tudja, hogy a legjobbakat kívánom neki
Anya -
Mostantól már rajta áll, mi nem tehetünk semmit
Félek, nem adhatjuk meg neki, amire szüksége van
Lány és Anya -
Csupán fantomok vagyunk zavarodott elméjében?
Szüksége volt-e ránk valaha, valóságosak voltunk-e...
Vagy pusztán visszképek csak az álmai tükrében?