未来になれなかったあの夜に [Mirai ni narenakatta ano yoru ni] [Hungarian translation]

Ki akartam fejteni mindazt, amin keresztül mentünk,

Ezért ragadtam meg ezt a tollat,

És azt kezdhetsz ezzel, amit csak akarsz, én már mindent tisztáztam magamban kettőnkről.

Nyugodtan elfelejthetsz, ha van egy másik hely, ahova menni akarsz.

És a büszke visszavonulás helyett, inkább az esetlen, sárral áztatott fejlődést választom.

A hízelgés és a dicsőítés dala helyett, a nyers üvöltést választom, amely visszhangokat kelt a szív mélyén.

Hol vannak múltunk érzelmekkel teli lángjai? A lejátszólistánk megbánásokkal van tele.

A dalok és életképek végtelen ismétlése, az a zarándoklat a múltamban, amely elhalványítja a megbánásokat.

Még mindig abba a naiv álomba kapaszkodsz?

És túl szép, hogy igaz legyen, hogy italozás közben beszéljük át a múltat,

És rendben van, ha mérges vagy, mikor valaki csesztet,

Senki sem fogja tudni, hogy könnyeidet elrejted,

És meg akarom értetni veled, hogy azok az éjjelek nem voltak haszontalanok,

Akkor sem, ha nem segítettek hozzá minket a közös jövőnkhöz.

Semmi sem olyan csodálatos mint pozitívan élni,

De ha állandóan csak örök optimista leszel, akkor ezt nem mindenki fogja neked elhinni.

És túl gyakran, de az álmodozók lesznek e társadalom árvái,

Ennek ellenére így kell élnem. Nem! Így kellett élnem.

És besatírozom szívemet a sértődöttség és féltékenység grafitjával,

És hiába látom, hogy van egy fehér folt, de nem tudom eltüntetni.

És nem fogom a gyengeségemet többé kifogásként használni.

És tudom, hogy ez lesz a bizonyítéka annak, hogy helyesen cselekedtem.

És az ember akivé váltam a válasz azokra a napokra.

Hisz a fényt csak azok érzékelik akik képesek látni, de a sötétség az egyetlen dolog, amely tényleg megérti a fényt.

Mikor az utazásról gondolkodsz, az szépen hangozhat, de valójában csak el akarsz menekülni minden elöl.

Mikor a szirt szélén álltam azon a magányos estén, egy lépésre az ugrástól,

Csak arra gondoltam, hogy csesszék meg azok az esték,

Azok az esték, amelyek szétszakították a közös jövőnket.

És nem elég, hogy megfizettem azokért az éjjelekért, még a könnyeimmel is adóznom kellett.

És te aki láttál keresztülmenni a múltamon, nem lehet véletlen, hogy most találkozunk.

Feladtam az álmaimat, az ideáljaimat, az embereket akiket szerettem és a dolgokat amikben hittem.

De soha, de soha nem kételkedtem magamban.

És ha csúfnak hívnak, hát légy büszkén csúf.

És ha butának csúfolnak, légy buta, de közben találd meg a boldogságot.

És a magányos lelkek az éjszaka sötétjében szenvednek, és elvesztik a holnapba vetett reményt.

És eljött az idő hogy énekeljek azoknak az éjszakáknak és elmondjam nekik hogy mindenben igazam volt.

Szóval az Éjszakáknak üzenem, amik szétszedték a közös jövőnket, üzenem,

hogy mindenben igazam volt!