Minden állat örül az tavasznak,
Vigan várja nyílását rózsáknak,
Hajtja magát sok szép madár szónak,
Keleti lész az szép leányoknak.
Minden, látom, o társával sétál,
Nincs oly fene, ki szelíddé nem vál,
Míg egymástól nem választja halál,
Vagy irigység reájok nem talál.
Minden hegy, völgy, mezo is zengedez,
Fulemule nyelvével örvendez,
Látom, még a fa is csak levelez,
Az ifjakban szerelem gerjedez.
De én szegény, árván tengo fejem,
Víg örömet nem remél en szívem,
Az szép tavasz mi haszon ennekem,
Ha távul van az, ki szeret engem.
Vajha tudnád az én bánatimot,
Érted való sóhajtozásimot,
Éjjel, nappal suru siralmimot,
Tudom, szánnád én árva voltomot.