Emlékszem, amikor találkoztunk,
Mert nem volt rajta felső
Ezért egy kicsit improvizáltam
Majd azt mondta, hogy a célzásaim tutik voltak
„Elvihetlek egy italra?"
Ő pedig azt mondta: „Istenem, gondolkodnom kell egy kicsit, mert mi haverok vagyunk és ez nem tűnik jó ötletnek"
És én azt mondtam: „Nyugi, csak hülyéskedtem”
De ez igaz
Mert te vagy az,
Az igazi, aki miatt jól érzem magam
Bele szerettem örökre
És úgy látszik nem jól csinálom
Bele szerettem folyamatosan
Egész életemre
Volt egy álmom, amiben voltak gyerekeink
Te főznél, én meg pelenkáznék
Elmentünk a téli csodaországba
És szar volt, de mi boldogok voltunk
„Bocsi, hogy egy kicsit queer* vagyok, ez nem olyan furcsa, amilyennek látszik, csak a testem nem állít meg”
„Ó, rendben, engem sokan melegnek hisznek, de barátok vagyunk, ezért ez rendben van , miért ne lenne?”
Bele szerettem örökre
És úgy látszik nem jól csinálom
Bele szerettem folyamatosan
Egész életemre
Eddig nem volt időm mondani,
Hogy egy bizonyos módon éreztem évekig
Ó, azt hiszem a történetünknek több lapra van szüksége
Mert bele szerettem örökre
És örökre, és örökre
Bele szerettem örökre
És örökre, és örökre
Bele szerettem örökre
És örökre, és örökre
Bele szerettem örökre
És örökre, és örökre
Bele szerettem örökre
És örökre, és örökre
Bele szerettem örökre
És örökre, és örökre
Bele szerettem örökre
És örökre, és örökre