Magyar Ének lyrics

Mint egykor Erdély meghajszolt határán

a fölriasztott utolsó bölény.

Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván,

Búd vadonának reszkető ölén.

És én, mint véred lüktető zenéje,

ahogy most lázas ajkadon liheg.

A hang vagyok, mely belesír az éjbe

és sorsod gyászát így zendíti meg:

A mindenségbe annyi jaj kiáltson,

ahány magyar rög innen elszakad.

A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom,

Kikaparom a földből a holtakat.

Meredjen égnek, körül a határon

tiltó karjuknak végtelen sora.

S az égboltján fönt lángbetűkkel álljon

egy égő, elszánt, zordon szó: soha

Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni

csak magyar földön és csak magyarul.

Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni,

Jobb is, ha szárnyam mármost porba hull.

De ezt a lelket itt hagyom örökbe,

s ez ott vijjog majd Kárpát havasán.

És belesírom minden ősi rögbe,

el innen rablók, ez az én hazám.

És leszek szégyen és legyek gyalázat,

és ott égek majd minden homlokon.

S mint bujdosó gyász az én szép hazámat

a Jóistentől visszazokogom.

És megfúvom majd hitem harsonáit,

bölcsővé lesz még minden ravatal.

Havas Kárpáttól kéklő Adriáig

Egy ország lesz itt, egyetlen, s magyar.