Megint görnyedek egyedül az ágyamban,
Sírnék, de röhögök, lázasan menekülök.
Vízbe fulladtam álmomban,
most nyitott szemmel újra lemerülök.
Ledobom a takarót, míg a testemet
defibrillálja a panelrengeteg.
Hangos utcák, idegen emberek
- fulladozom, ha veletek lélegzem.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.
Fáj, ahogy a tudatom sugara éget,
de hamuvá válik, ha elfelejtelek téged.
Én még élek,
még ugyanúgy lélegzem,
még valamit várok.
Épp csak látni akartam a napvilágot.
Élek,
még ugyanúgy lélegzem,
még valamit várok.
Próbáltam magamba szívni a boldogságot.
Belevetem magamat a játékba,
fekszem a széttört poharak között.
Síneken feküdtem álmomban,
félek ezúttal ébren se menekülök.
Darabokra hasadok, míg a gépezet
elfelejteti a rossz emléket.
De amíg a szárnyaim, keresem
a lábaim belefulladnak a lélegzésbe.
Játszom, kicsit meghalok, és ugyanígy élem a holnapot.
Zuhanok a semmiségben,
és senki se hallja az imám.
Vak vagyok a fényességben,
és nem találom az irányt.