Most itt az ideje felébredni,
Itt az ideje felvenni rongyaimat,
Elhagyom városom,
Most elhagyom bőröndjeimmel.
Becsukom magam mögött az ajtót,
A hegyekbe megyek,
Ha látsz engem, az azért van,
Mert akarom, hogy tudd:
Ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
Ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
Tündérekkel játszom,
Borukból iszom,
Éneklem a dalt, de
Tudom, ez csak a fejemben létezik.
Nem érdekel a gyártó,
Nem érdekel a világ,
A válaszokat keresem,
Míg a mocsokban sétálok.
Átkelek a hegyeken,
Átvitorlázok a tengeren,
Mindenféle lényekkel találkozom,
És úgy érzem, itt vagy velem.
Beszélek az emberekkel,
Az út iránt érdeklődöm náluk,
De ők csak bámulnak rám,
Nem hiszik egyetlen szavamat sem.
Ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
Ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
És ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
Ez egy hosszú út,
Egy hosszú, magányos út, egy magányos út.
Tudom, hogy körbe járok,
Azt mondják, őrült vagyok,
De attól a naptól fogva, mikor meghaltál,
Valami megváltozott az agyamban.
Nos, ez már túl sok volt nekem,
Nem találok segítséget a beszédben,
Ki tudná megmutatni, merre menjek,
Csak gyalogolok tovább.
Egyedül te jársz a fejemben...
Egyedül te jársz a fejemben...
És ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
Ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
És ez egy hosszú út,
Ki a városomból, a te saját városodba.
Ez egy hosszú út,
Egy hosszú, magányos út.
Megyek tovább,
Megyek tovább,
Csak megyek és megyek...
Megyek tovább,
Megyek tovább,
Csak megyek és megyek...
Megyek tovább,
Megyek tovább,
Csak megyek és megyek...
Megyek tovább,
Megyek tovább,
Csak megyek és megyek...
Megyek...