repültek a felhők,
messzire repültek,
mint anyai kezek,
mint apám trikója.
mint halhajók,
mint egy bolond gondolatai
a föld ablakai felett
a felhők repültek
szálltak a kupolák,
utak és virágok
harangot kongatva,
gondtalanok, akár te.
mint tejcseppek,
szervusz és viszlát,
mint ki nem ivott tea,
a felhők repültek.
repültek a téglák,
ódon falak katonái,
változás sárkányai,
ostorok és bohózat.
nem rémes háború,
nem keserű bor,
bánatos ország,
s benne ablakod.
Szálltak ráérősen,
repdeső pongyolák,
mint ifjú lélek,
elégett fátyolban.
egy daoszba, betlehembe,
a föld peremére,
buta teóriáktól,
melyeket porban feledtek.
fényt gyújtok a konyhában
a századok ládájából
hol hosszú évek szárnyai
lovast kerestek
kiveszem, kinyújtózok,
hátamra erősítem,
eleresztem a tavaszt,
és saját felhőimet. (/és a felhők bennem vannak?)