Csak akkor kell a fény, ha nem világít,
Csak akkor hiányzik a Nap, ha havazni kezd,
Csak akkor tudod, hogy szereted, ha elengeded...
Csak akkor tudod, hogy bolgod voltál, mikor elkeseredsz,
Csak akkor gyűlölöd az utazást, ha honvágyad van,
Csak akkor tudod, hogy szereted, ha elengeded...
És elengeded.
A poharad alját bámulod
Reméled, hogy egyszer megvalósul az álmod,
De az álmok lassan jönnek, és olyan gyorsan eltűnnek...
Őt látod, ha lehunyod a szemed,
Talán egyszer majd megérted, miért
Amit megérintesz, elpusztul.
Csak akkor kell a fény, ha nem világít,
Csak akkor hiányzik a Nap, ha havazni kezd,
Csak akkor tudod, hogy szereted, ha elengeded...
Csak akkor tudod, hogy bolgod voltál, mikor elkeseredsz,
Csak akkor gyűlölöd az utazást, ha honvágyad van,
Csak akkor tudod, hogy szereted, ha elengeded...
A plafont bámulod a sötétben
Ugyanaz a régi üresség a szívedben,
Mert a szerelem lassan jön, és olyan gyorsan elmúlik...
Őt látod, mikor elalszol,
De sose érinted, sose a tiéd,
Mert túlságosan szeretted, és túl mélyre merültél...
Csak akkor kell a fény, ha nem világít,
Csak akkor hiányzik a Nap, ha havazni kezd,
Csak akkor tudod, hogy szereted, ha elengeded...
Csak akkor tudod, hogy bolgod voltál, mikor elkeseredsz,
Csak akkor gyűlölöd az utazást, ha honvágyad van,
Csak akkor tudod, hogy szereted, ha elengeded...
És elengeded.