Csak a fény kell neked, mikor már alig világít,
Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,
Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengeded.
Csak azt tudod, magasan szárnyaltál, aztán lehangolódtál.
Csak az utat utálod, mikor hiányzik az otthonod.
Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengeded,
És mégis elengeded.
Bámulod a pohár alját,
Reménykedsz, hogy egy nap még megvalósítasz egy utolsó álmot,
De az álmok lassan jönnek, és oly gyorsan elillannak.
Látod őt, mikor lehunyod szemeidet,
Talán egy napon majd megérted, miért.
Minden, mit megérintesz, biztosan meghal.
De csak a fény kell neked, mikor már alig világít,
Csak a Nap hiányzik, mikor havazni kezd,
Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengeded.
Csak azt tudod, magasan szárnyaltál, aztán lehangolódtál.
Csak az utat utálod, mikor hiányzik az otthonod.
Csak azt tudod, hogy szereted őt, mikor elengeded.
A plafont bámulod a sötétben,
Valami régi, üres érzés van a szívedben,
Mert a szerelem lassan jön, és oly gyorsan elillan.
Látod őt, mikor álomba zuhansz,
De sosem érintheted és sosem tarthatod ott,
Mert túlságosan is szeretted őt,
És túl mélyre süllyedtél.