Fekete, majd fehér minden amit látok csecsemőkoromban.
Piros és sárga eztán megjelent, elérve engem,
látni hagy.
Ahogy lent, úgy fent és azon túl, elképzelem, ahogy az értelem vonalát túlhúzom.
Feszegesd a határokat. Nézd ahogy korcsosul.
A túlgondolás, túlelemzés elválasztja a testet az elmétől.
Elnyomom az intuíciómat, a hiányzó lehetőségeket és
Táplálnom kell az akaratom, hogy érezzem a pillanatot, mikor jóval túlrajzolom a vonalakat.
Fekete, majd fehér minden amit látok csecsemőkoromban.
Piros és sárga eztán megjelent, elérve engem,
látni hagy.
Ez sokkal több
És odahív engem,
Hogy nézzek végig ezeken
A végtelen lehetőségeken.
Ahogy lent, úgy fent és azon túl, elképzelem, ahogy az értelem vonalát túlhúzom.
Feszegesd a határokat. Nézd ahogy korcsosul.
A túlgondolás, túlelemzés elválasztja a testet az elmétől.
Elnyomom az intuíciómat, magam mögött hagyom a lehetőségeket.
Táplálom az akaratom, hogy érezzem a pillanatot, ami sürget, hogy átlépjem a határt.
Nyújtja nekem, hogy magamba foglaljam a véletlent.
Nyújtja nekem, hogy magamba foglaljak bármit, ami csak jöhet.
Megragadom a vágyam, hogy érezzem a ritmust, hogy eléggé kapcsolódva érezzem magam
Hogy félreállj, és sírj mint egy özvegy,
Hogy inspirálj, hogy a mélyére hatolj az erőnek,
Hogy tanúsítsd a szépséget, hogy fürödj a szökőkútban,
Hogy lengj a fenségességünk spirálján és maradj ember.
A lábaimmal a földön
Elvesztem magam a hangok között és
Szélesre nyitom, hogy beszívjam.
Érzem, ahogy keresztül megy a bőrömön.
Felnyúlok és értenyúlok.
Nyúlok a véletlenért, vagy bármiért, ami meghökkent.
És követve az akaratunkat és a szelet
Oda mehetünk ahol senki sem volt még.
Végigmegyünk a spirálon a végsőkig
És talán elérhetünk oda, ahol senki sem volt még.
Vidd végig. Folytasd...